A hős férfi mítosza
Belegondoltatok már, hogy e csodálatos jólléti modern világban a legtöbb halálos áldozatot az autós közlekedésben érjük el? Ennek ellenére a tesztoszteron-dús hősök nehezen állnak ellen a kihívásnak, hogy ne versenyezzenek az úttesten (is!), bár ez még több áldozatot követel. Az már szinte fel sem tűnik, hogy amúgy mindenhol versenyzünk – ez a kikapcsolódásunk egyik formája. Rivalizálunk az ágyban, a grundon és a munkahelyen. Miért? Ha jobban bele gondolunk ez gyakra egymás ellenségeivé tesz minket. Az ember társas állat (Elliott is megmondta), tehát akkor vagyunk a leghatékonyabbak, ha összefogunk és támogatjuk egymást. Miért harcolunk, versenyzünk és rivalizálunk egymással ennyire megrögzött módon? Ez lenne a természetünk? Mégsem vagyunk társas lények, csak túlszaporodtunk és kénytelenek vagyunk valamennyire elviselni egymást? Én nem így látom. Ezt mi tettünk magunkkal megfontolt, kitartó munkával az elmúlt pár ezer évben. Pontosabban az eltorzult hatalomvágy tette ezt velünk.
A fejlett fehér ember, miután legyőzte az indiánokat, megsajnálta őket és úgy döntött, a maga szintjére emeli a primitíveket. A századfordulón, Amerikában és a gyarmatokon megjelent e célból a kulturális antropológia szaktudománya, mint akció antropológia, vagyis nemcsak megfigyelte és leírta, hanem jóindulatúan be is avatkozott a természeti népek életébe. Az alaszkai inuit indiánoknak például modern iskolát létesítettek, a gyerekeket erőszakkal kiemelték a családjaikból és internálták ezekbe az iskolákba (Ausztráliában úgyszintén). Azonban a fehér tanároknak nagyon sok problémájuk volt a bennszülött diákokkal és pár évtized után feladták a primitívek fejlesztését. A korabeli dokumentációkban olvasható, hogy milyen jellegű problémákkal küzdöttek a fehér tanárok.
Egy torna órán például elmagyarázták az eszkimó kölköknek, hogy mi a versenyfutás (ókori görög olimpiai sportszám). Imádták a lurkók a csokit ezért az első helyezettnek egy nagy tábla csokoládét helyeztek kilátásba. Hosszú időbe telt, mire megértették, hogy a játék lényege, hogy mindenki ugyanúgy álljon a strat vonalhoz. Az még több időbe telt, mire megértették, hogy egyszerre induljanak el a startpisztoly hangjára. Azt azonban végleg nem sikerült megértetni velük, hogy ne várják be egymást futás közben és ne egyszerre érkezzenek a finisbe...
Az ókori görögök azért találták ki az olimpiát, mert túl költséges volt a testvérháború.
A wikipédia állítása szerint Iphitosz éliszi király megkérdezte a Püthiát – a delphoi jósdát – az i. e. 9. században, hogyan menthetné meg népét a háborútól. A jósnő az istenek tiszteletére játékok rendezését tanácsolta. Iphitosz Spártai ellensége ezután a játékok idejére beszüntette a háborút. A játékokat az Olümposz hegye után – amin a görög istenek lakoznak –, nevezték olümpiainak.
Az olimpiai sportágak mindenike a harctérre készítette fel a fiatalokat, és kevésbé véres küzdelemben szereztek elsőbbséget egymással szemben a barátibb népek vezetői. Az olimpia ma is elsősorban politikai, hatalmi érdekeket szolgál, mint ahogy a „cirkuszt a népnek” úgyszintén. A hatalmon lévőknek katonákra és rabszolgákra volt szükségük az ókortól, a múlt századig. Ezért így nevelték az alattvalóikat: a férfi identitás lényegévé azt tették, hogy fegyelmezett katona és szaporító tenyészbika legyen, aki békeidőben rabszolga, háborúban kitüntetésekért versengő parancsra gyilkoló.
Végül megértük azt a gépesített korszakot, amikor felszámolták a kötelező sorkatonaságot és az atomreaktorok óta már rabszolgákra is egyre kevesebb szükség van. Azonban a mi generációnk férfiait még hadi célokból tenyésztették és nevelték.
Ezért olyan nehéz leszokni a versengésről. A személyiségünk erre lett kondicionálva. Ez azonban természetellenes: megbetegíti a testünknek, és a lelkünknek is. Továbbá, az így szocializált személyiségünk nem minket szolgál, hanem egy letűnt világ hatalom érdekű normáit.
A jó hír ebben az, hogy SZABADOK VAGYUNK! A bilincseket viszont nekünk kell leszedni magunkról.
Ebben a szabadságban, ha vissza akarunk térni az egészséges természetünkhöz, szinte mindennel szembe kell fordulnunk, amit eddig tanítottak nekünk az óvodákban és iskolákban. Szerencsénkre van, amit a gyermeteg hatalmi játszmákban nem sikerült tönkre tenni: a testünk és lelkünk irányadó érzései és érzelmei sokkal öregebbek és masszívabbak, semhogy pár röpke ezer év alatt eltorzulnának. Ezeknek az érzéseknek eredendően az az Isten adta feladatuk, hogy irányt mutassanak minden teremtménynek. Tehát van hova vissza térnünk: a természetes érzéseink és érzelmeink megbízhatóak. Előbb azonban a személyiségünket rá kell bírnunk, hogy minket szolgáljon, mivel az eltorzult versenyszellemű személyiség képes eltorzítani az érzéseinket is. A hatalomvágy, siker éhség, dicsőségvágy olyan eltorzult érzelmek, melyek mögött tanult eszmék, képzetek, ideák állnak. A legtöbb ilyen eszme az evidencia álarcával van leplezve. Például, a hős férfi megvédi a családját és a hazáját! Igen ám, csakhogy hőseink a csatatér mindkét oldalán azt üvöltötték eltorzult arcal, hogy Istenért, a hazáért, a családért. Csakhogy sem Hitler, sem Sztalin nem szegezett bajonettet, és rohangált a lövészárkok között. Sokkal inkább hösőkké nevelték az alatvalóikat. Ennek a neveltetésnek a következménye, hogy még mindig hadban áll egymással a lelkünk. Én szeretnék békét hirdetni. Békét, szeretetet, empátiát.
Arra hívlak benneteket embertársaim, hogy induljatok el ezen az úton és fogadjátok be szívetekbe a béke, a szeretet és az empátia hívását, mert hitem szerint ez az egészséges, boldog emberiség záloga.