A sámánok bibliája - módosult tudatállapot, révület, transz
A barlangrajzok és napjaink természeti népei tanúsága szerint a sámáni jellegű világszemlélet a legősibb útja a spiritualitásnak. Ezen belül a révület, vagyis a módosult tudatállapot, a transz annak a forrása, melyből a sámán, a „tudó ember” a tudását meríti. Révületben kapja meg a szakrális beavatásait, és képességeinek használati tudását. A legtöbb kultúrában úgy tartják, hogy aki sámáni képességekkel születik, az idővel elhívást kap a szellemvilág szolgálatára és ha elfogadja, akkor tudja a képességeit helyesen használni. Egyébként ezek a képességek ellene fordulnak. Én ezt a saját bőrömön tapasztaltam meg. Nagyon féltem, hogy megőrülök és senkit sem akartam szolgálni. Végül megértettem, hogy a felkérés a jó szolgálatára megtiszteltetés és ajándék.
Félretettem a világi életet és három évig minden időmet a tanulásnak szenteltem. Ennek a tanulásnak egyik része az érzelmi önismeretről, a másik pedig a révületben szerzett misztériumokoról szól mindmáig. Az érzelmi önismeret adja ezen az úton a kisértésekkel szembeni biztonságot - e nélkül jogos az ego őrületétől való félelem.
Sok előadás és publikáció szól leíró módon a különböző népek sámáni hagyományairól. Én ebben az írásban a saját személyes élményeimről fogok beszélni: arról, hogy milyen megélni a szakrális révületet, miként lehet ezt elérni bárki számára, és mi ennek a biztonságos útja a hétköznapi életben. Kilenc éves lehettem, amikor nagyanyám megtanított a miatyánkra.
Megkérdeztem tőle, lehet-e Istennel beszélgetni? „Ő mindent hall, de csak ritkán válaszol.” - mondta nagyanyám. Még aznap kiosontam a veteményeskertbe, és az ég felé tartott kézzel ezt mondtam: „Istenem, ha hallasz engem, kérlek, mutasd meg a valóságot.” Ma már tudom, hogy a kérésem meghallgatásra lelt. A valóság azonban nagyon különös dolog, mert a valóság maga a csoda. Ennek az egyik legintenzívebb megtapasztalási módja a szakrális révület.
A révület, a transz nem kiváltságos képesség.
Tapasztalataim szerint a legtöbb ember képes erre, sőt legtöbbünk már meg is tapasztalta életében párszor - ám többnyire öntudatlanul. Ahhoz hasonlóan ahogy a legtöbb ember képes álmodni, és arról is van tapasztalata, hogy félig már alszik és álmot lát, miközben annak is tudatában van, hogy épp hol van a fizikai világban, sőt még annak is, hogy épp álmodik. Ez a normál ébrenléttől különböző módosult tudatállapotot hívták őseink révületnek. A szakrális révület abban különbözik ettől, hogy valamiféle spirituális üzenete van a számunkra, melyek többnyire tanítások, beavatások, illetve gyógyítások. A szakrális révületben a tanulás egyet jelent valamely képességünk felébresztésével és annak azonnali használati tudásával. A szakrális révületben történő ön- és mások gyógyítása szintén ilyen azonnali és közvetlen módon történik.
Első révületeim spontán történtek, ijesztően váratlanul. Utólag látom, hogy ezeknek több előjele és felkészítő eseménye is volt már évekkel előtte, de még így is nagyon meglepett. Több mint egy évbe telt, mire rászántam magam, hogy a szolgálat elfogadásaképpen alávessem magam a beavató szertartásnak, holott már az első révületemben erre kaptam elhívást. Elmentem egy tapasztalt sámán tanítóhoz, aki félreérthetetlenül a tudtomra adta, a látomásom alapján nincs mese: ki kell ülnöm az erdőbe a látomáskeresés-szertartásra . Végül ez a sámán a tanítóm lett és az elmúlt években ő vezetett ezen a különös Ősi Úton. A beavatásról majd bővebben is mesélek az előadás alatt.
Az első, amit megtanultam, az, hogy miként utazzak biztonságosan a szakrális révület során a láthatatlan világok között. A tanítóm olyan speciális révületbe vitt, ahol megismerkedhettem hű kísérőmmel és védelmezőmmel, a fő erőállatommal. Megmutatta, miként kell az alsó, középső és felső világok között utazni. Ezek olyanok, mintha a mi fizikai világunkra még számtalan univerzum vetülne rá, melyekben a lelkünk utazó része látogatásokat tehet. A mi fizikai világunk nem a legveszélyesebb ezek közül és még a legcsodálatosabb békés világban is megeshet, hogy nem látnak ott szívesen. Olyan lett az életem ezek után, mint amikor Aliz beleesett a nyúlüregbe.
Megtanultam tudatosan révülni.
Van, aki ehhez „tanító növényeket” használ, van, aki énekel, vagy/és táncol, dobol. Én a legkönnyebben dobolással jutok révületbe. A tudatos szakrális révülés tulajdonképpen egyfajta „istentisztelet”.Amikor ilyen utazásra készülök oltárt állítok, ahol felajánlást mutatok be, majd meghívom a fizikai szemnek láthatatlan segítőimet. Ezek után dobolással elindulok abba a világba, amelyben dolgom van. Többnyire csak akkor révülök, ha feladatot kapok az „égiektől”. Gyakran csak annyit értek a feladatomból, hogy azt éppen el tudjam végezni. Ezek azonban idővel összeadódnak és így egyre többet értek meg abból a hatalmas világmindenségből, amit a régi hagyományban „világfának” neveznek, és melynek minden levele egy ország (univerzum). Az ősi kozmológia szerint ennek a világfának három része van: a gyökere, törzse és koronája – ezek az alsó, középső és felső világokat szimbolizálják. Így lesz az ősi hagyomány szerint a révületben utazónak hát égtája az eligazodáshoz: észak, kelet, dél, nyugat, fent, középen és lent. A közép mindig az, ahol én vagyok - ha elvesztettem a tudatosságom önmagamra nézve, akkor a révületben eltévedtem, és legjobb esetben csak a segítőimre számíthatok.
Révülni nem nehéz. Leginkább bátorság kell hozza és jó vezető. Elutazni a láthatatlan világba sokkal könnyebb, mint visszatérni oda, ahol a testünket hagytuk. Az egyik legfontosabb, amit megtanultam utaztatásaim során, hogy akiknek kaput nyitok a révületbe, azokat vissza is hozom - még akkor is, ha ehhez nekik nincs kedvük. Fizikai jelekből is könnyen felismerhető, ha valakinek az utazó lelke csak részlegesen tért vissza: tekintete réveteg, mozgása, egyensúlyérzéke bizonytalan, kézszorítása erőtlen. Ilyenkor úgynevezett földelés-technikákat kell alkalmazni, melynek legegyszerűbb változata az, hogy tenyérrel megérintjük a földet és a mély erős belégzéseket hosszú sóhajtó kilégzések követik. Ezt a gyakorlatot akkor is érdemes elvégezni, ha úgy érezzük egy révülés után, hogy minden rendben, visszatértünk. Gyakori, hogy nehezebben vesszük észre magunkon, mint másokon, ha valaki még nem tért vissza teljesen.
