A modern ember lelki válsága
Lassan elhalványul a társadalmi köztudatban a múlt századok nyomorának élménye és egyre divatosabb Hamvas Bélával együtt siratni a régmúlt aranykort. Bezzeg apáink! Ők talpig Férfiak volta. Anyáink pedig Nőiség mintapéldái. Ős-őseink pedig Istenek (szerényebb verzióban Istenek szuperképességű zabigyerekei)! Legalábbis a mai embernél mindenképpen jobbak. A természeti népek bezzeg még megőriztek valamit ebből! Mi, a modern emberek mára gyarlók és elkorcsosultak lettünk: nőiesen elpuhult férfiak, férfiasan tökös nők, hitetlen, nemzeti öntudat nélküliek és elferdült erkölcsűek… A jövőnk kész katasztrófa – csak idő kérdése, hogy mikor pusztítjuk el magunkat és adjuk át a teremtés koronáját a mesterséges intelligenciájú robotoknak, vagy a még ezeknél is életképesebb csótányoknak. Ökológiai szempontból a modern ember olyan, mint egy rákos daganat a szervezetben.
Ismerős gondolatok? Sokaktól hallom ezeket különböző formákban.
“Az első ember, aki bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki, ez az ember teremtette meg a polgári társadalmat. Mennyi bűntől, háborútól, gyilkosságtól, nyomorúságtól és szörnyűségtől menekült volna meg az emberi nem, ha valaki kiszakítja a jelzőkarókat vagy betemeti az árkot, és így kiált társaihoz: Ne hallgassatok erre a csalóra! Elvesztetek, ha megfeledkeztek róla, hogy a termés mindenkié, a föld pedig senkié!” (Értekezés az emberek közötti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól – Ford.: Kis János)
Ezt Rousseau 1754-ben írta. Sokan úgy gondolják jelenleg is, hogy ez a társadalmi igazságtalanság az emberi boldogtalanság fő forrása.
Ma itt Magyarországon zömében olyan emberek keresnek meg lelki segítőként, akik egzisztenciálisan és intellektuálisan a jólléti társadalom középmezőnyében állnak. Akár boldogok is lehetnének, a fizikai körülményeiket nézve. Azért jönnek főleg ők, mert felismerték, vagy már sejtik, hogy a szenvedésük forrása bennük van és megengedhetik maguknak, hogy szakemberhez forduljanak. Valójában alig találkozom olyan emberrel, aki ne csak udvariasságból mondaná, hogy „köszönöm, jól vagyok”. Ezek az emberek többnyire szigorú értelemben nem pszichés betegek, mégis szenvednek. A társadalmunk túlnyomó többségére ez igaz. Ez nem tudományos tény, hanem egyéni tapasztalatból származó magánvélemény.
Óriási válság van a párkapcsolatok, a szülői kapcsolatok, a munka kapcsolatok, de még a lazább baráti kapcsolatok terén is. Nehéz együtt élni egymással, de még nehezebb, amikor beköszönt az elmagányosodás. A hobbi háziállatok pedig egyre megbecsültebb polgárjogot nyernek ebben a folyamatban. Vajon miért? Mert szavak nélkül szeretnek, vagy legalábbis őszinte érzelmi viszony alakítható ki velük. Némelyeknek még az akváriumi halakkal is sikerül ez. Embertársaikkal kevésbé.
Kérdem egy kliensemet: „Miért nem szereted az embereket?”
Kliens: „Mert magamat se szeretem?” – visszakérdez (nem ma kezdte az önismeretet!).
Én: „Akkor a kutyádat miért szereted?”
Kliens: … (hosszan hallgat) … „A kutyám őszinte és viszont szeret.”
És tényleg!
A kutyának nincsenek morális és egyéb játszmái, ami révén jó üzleti érzékkel megvonná a szeretetet, hogy még többet csikarjon ki, vagy/és elérjen bármi mást. A kutyák őszintébbek a gazdájuknál, akár szeretnek, vagy haragszanak, de már ők is tanulják a lelki zsarolás módszereit. A macskák szociálisan fejlettebbek. Állítólag... A szociális játszmák (a jól nevelt viselkedés) nem korlátozódnak az ember-ember közötti viszonyra. A magányos ember éppoly viharos társasági életet képes élni magával, mint amit megszokott a közösségében. A néhai közösségében, mert hol van az már…
Gyakori a szülőkre hárítani ennek a terhét, hiszen ők az elsőrendű forrásai a játszmák tanulási folyamatának. Csakhogy a szülők is tanulták ezt valahol… Az egész társadalmunk át van itatva ezekkel a gyakran elvárt szociális viselkedési sémákkal. Ha pedig oknyomozó feltárásra indulunk, akkor évszázadok óta ez jellemzi az emberi közösségeket. Akkor hát miért nyomorultabb lelkileg a mai modern ember, mint a déd apáink korosztálya? Nos, egyáltalán nem biztos, hogy ők tényleg jobban érezték magukat a bőrükben, mint a mai unokáik, de tény, hogy kevésbé értek rá ezen gondolkozni.
Azzal is gyakran találkozom, hogy több ezer év reinkarnációs múltjában keresik némelyek a jelen boldogtalanságuk okait. Többnyire meg is találják. Csakhogy, ha egy előző élet traumája képes jelen lenni ebben az életben, így ez akkor is tapasztalható, ha nem tudom, az eredetét. Egészen biztos, hogy nehezebb visszautazni a múltba, hogy ott megjavítsuk a félrecsúszott karmikus sorsfolyamatot, mint a jelenben megtenni ugyanezt. A feltáró megértés azonban tényleg segít, hiszen kell valami gumicsont a kattogó elmének, hogy megnyugodjon egy kissé. A regressziós átélés is kepés segíteni, feltéve, ha nem traumatizál újra még jobban.
A Gestalt-terápiától függetlenül, de azzal sok tekintetben egybehangzóan úgy vélem, a jelenlétben keresendők a modern ember lelki válságának a feltárásai és megoldásai is. Különben végül Istent is perbe foghatjuk, hogy kókler, vagy rossz indulatú. Pedig egyik sem. (Épp tőle jövök.)
Ennek az össztársadalmi lelki válságnak a leggyakoribb oka, hogy túl gyorsan lettünk modernek. A régi, pár generációval korábbi társadalmi viselkedési normák és gondolkodási sémák még itt lüktetnek a legtöbb emberben, de már nem érvényesek erre a globalizált, technokrata, modern világra. Mi teremtettük ezt a világot! Mi mindannyian… és lemaradtunk róla, mint a bakter a vonatról.
Az emberiség kulturális „fejlődésében” van egy jól megfigyelhető gyorsulási tendencia. Hozzávetőlegesen 150-200 ezer éve jelent meg a mai agytérfogatú ember (1300–1400 cm3). 50-40 ezer éve terjedt el az artikulált beszéd, ami a majmokénál összetettebb szociális életet feltételez. Ezt követően 40-30 ezer éve jelent meg a kifinomultabb tárgyi kultúra és a hitvilággal szoros összefüggésben a művészet. 12 000 éve jelent meg a letelepedett gazdálkodó életforma (amire Rousseau utal). 7-8 ezer éve jelentek meg az első város jellegű települések. 6 ezer éve jelent meg a kerék és az első bronz tárgyak. 3 500 éve terjed el a vaskohászat. A 15. század végén kezdődik az újkori gyarmatosítás. 1769 és 1850 közé tehető az Angliából induló első ipari forradalom.
1850 óta az emberi kultúra változása nagyobb mértékű és gyorsabb volt, mint az ezt megelőző 150 ezer évben együttvéve! Ezt jelenti a modern, globális technokrata társadalmunk felgyorsult változása. A világszemléletünk és szociális életvitelünk ehhez képtelen volt ilyen rövid idő alatt alkalmazkodni. Immanuel Kant „A gyakorlati ész kritikája” c. műve 1788-ba íródott és a ma 2022-ben még gyakorlatban lévő porosz oktatási rendszer hagyatékú általános iskolákban tanított és elvárt kötelességetikai magatartás csekély módosítással innen ered. Az elmúlt 100 évben túl vagyunk két elképesztő mértékű tömegpusztító világháborún, és éppen a IV. ipari forradalomról olvashatunk a napi sajtókban, ami a kibernetika, nanotechnológia, a mesterséges intelligencia, a robotok tömeges megjelenését jelenti az ipari termelésben. A humán tudományok, a vallások, a politika, a szocio-kulturális értékrendek évszázados lemaradásban vannak a mindennapi modern életkörülményeinkhez képest.
A kötelező iskoláink még mindig engedelmes munkásokat termelnek, de már ekkora mértékben egyre kevésbé van szükség rájuk! Ahol száz éve 1 000 munkás kellett, oda ma elég 50. 1780-ban egy milliárd ember élt a Földön. Egy perce 7 923 118 300 volt a Föld össznépessége. A kötelességre és hasznosságra programozott emberek pedig nem találják a helyüket ebben a szép új világban: az egész modern világban tömeges méreteket öltenek a szorongásos, depresszív és pszichoszomatikus tünetek.
A régi világszemléletek szakadt vitorlakén lobognak a zátonyra futott életek árbócain. Új világszemlélethez tömeges konszenzus és több emberöltő kellene, ahogy ez eddig is történt.
Bármennyire úgy tűnhet, jobb lenne visszacsinálni az egész modernitást, ez is elvetélt ötlet. Néhányan megpróbálnak lemondani a modern világ kényelméről és elvonulnak a vadonba, de sajnos már a vadon sem a régi. Sőt egyre kevésbé lesz az. Van néhány eldugott hely a világon, ahol kis törzsek ellenálnak a globális modernitásnak, de ezek nehezen megközelíthetőek és minket épp az említett oknál fogva oda nem engednek be (élve). Egyébként meg, tényleg nagyon kényelmes itt élni. Miért ne lehetnénk itt boldogok? Pontosabban: miként lehetnénk itt boldogabbak?
A régi viselkedési normák és gondolkodási módszerek sajnos nem dobhatóak egyszerűen ki az ablakon, mert visszajönnek az ajtón, mivel hitünk szerint van erre jogosultságuk. Ha pedig elhisszük, hogy ezekre már nincs szükségünk, akkor itt maradunk tátott szájjal életviteli irányzékok nélkül. Ám a régiek még ekkor is működni fognak egy ideig, mert hajtja őket bennünk a megszokás tehetetlenségi lendülete. Néha nehezebb leszokni ezekről, mint a drogról. A jó hír, hogy amire rászoktunk, arról kellő kitartással és megfelelő módszerekkel le is tudunk szokni. Azonban még mindig ott van a kellemetlen kérdés: mit tegyünk a helyükbe? Mi legyen az életvezetésünk megbízható, boldogító slusszkulcsa?
(Az ismeretterjesztő filmekben itt szokták bevágni a negédes reklámokat: vegyen-egyen egyet fizet hármat kap… és boldog lesz! A mamája is!)
Nekünk embereknek megmaradt egy ősi képességünk, amit bár minden lehetséges eszközzel megpróbáltunk magunkból kiirtani, szerencsére nem sikerült. Igaz, sokat tompult és egy hatalmas mentális szemétdomb aljára temettük, de ott van! Ez a lelkünk intelligenciája, az INTUÍCIÓ.
Az intuíciónk feléleszthető és újra megtanulhatunk úgy élni, hogy minden nap ez legyen a fő iránymutatónk, függetlenül attól, hogy milyen és melyik világban élünk. Az intuíció olyan, mintha Isten kézen fogna és megmutatná egyenként a teremtése csodáit. Az intuíció az érzelmeink felszabadításával és a „finom-érzelmi érzékelés” felébresztésével és gyakorlásával fejleszthető. Ma már léteznek erre bevált módszerek, mint a bodywork, weight flow, táncterápia, érintés műhely, stb..
Ezek szerint nem kevesebb a boldogság záloga, mint egyfajta újjászületés, a fizikai testünk halála nélkül.
Öt területen kell ezt megvalósítani:
- a figyelem saját birtokba vétele és megerősítése,
- dogma és játszmamentesítés,
- az érzelmek és finom-érzelmi érzékelés gyakorlása,
- intuíció felébresztése,
- a spekulatív gondolkodás egészséges használata.
Igen, a spekulatív gondolkodást érdemes megtartani egy szűk területen: a jelenben, egzakt adatok praktikus kalkulusára. Például: mennyi a visszajáró a kasszánál. Ez egy erre való célszerszám. Minden további „agyalás” mehet a „nem újrahasznosítható” feliratú szelektív kukába.
Mindenekelőtt azonban a figyelemünk újra birtokba vételére és megerősítésére van szükségünk, mivel az önreflexió révén vagyunk képesek egyáltalán észrevenni azt, amivel foglalkozni szeretnénk és erős kitartásra lesz szükségünk ezen az úton. A személyiségünknek van egy önvédelmi rendszerre, ami hárítja az önmegfigyelést és arra sarkall, hogy a problémáink okát és megoldását minél távolabb keressük magunktól.
A dogma és játszma mentesítés nélkül szintén nehéz rajta maradni ezen az úton, mivel ezek újra és újra visszaterelnek a megszokott gondolkodási és életviteli medrekbe. Az előítéletmentesség azt jelenti, hogy legalább az önátalakítás idejére érdemes felfüggeszteni az evidenciákat és vakmerően úgy tekintek a külvilágra, hogy „úgy van jól, ahogy van”. Így több teret kaphat az önmegfigyelés. Nagyon fontos tudatosítani, hogy a személyiségszintű gondolkodást és cselekvési módszereket változtatjuk meg és a lelkünk azonban szintén „úgy van jól, ahogy van”.
Az érzelmeinket érdemes nagyon figyelni és engedni, hogy megmutassák magukat. Ez gyakorlással egyre kifinomultabb érzelmi érzékelést tesz lehetővé és miután már a dogmáink is kellőképpen elkoptak, ez a fonom-érzelmi érzékelés mutatja meg a legtisztább realitását a jelennek.
Az intuíció ennek hatására automatikusan ébredni fog és nagy bátorságra van szükségünk eleinte, hogy a „agyalás” nélkül rábízzuk magunkat. Itt nyílik a csodák kapuja.
A spekulatív gondolkodást pedig rövid pórázon érdemes tartani, mert ez a legőrültebb része a személyiségünknek: amint levesszük róla pórázt világgá rohan a figyelmünkkel együtt!
Itt e módszer leírása nagyon vázlatos. Ha eljön az ideje, majd részletesen leírom egy könyvben. HA eljön… Az írott szó sajnos túlságosan könnyen félre értelmezhető és hamar elavul ebben a rohanó világban. Jobban szeretem a személyes beszélgetéseket, mert jobban egymásra hangolódhatunk és ebben a szeretetteljes jelenlétben az intuíciónk segít a legtöbbet a kölcsönös megértésben.
